Kincseink

Butella
Talán sokak számára ismert ez a háztartási eszköz, amelyet pálinka tárolására használtak/ használunk. Alakja üvegformát utánoz, anyaga cserép, ólommázzal borított. Változatos formájú és méretű lehet – de legfeljebb 25 cm magas – , ha nagyobb, akkor a kulacséhoz hasonló fület kap. Megrendelésre, többnyire egyedi igényre készült, ezért szövegek, évszámok is olvashatók rajta – tehát nem csak a pálinka tárolása miatt hasznos, hanem kiváló kordokumentum is. Elkészítése mindig nagy gondosságot igényelt, általában ajándék céljából rendelték, készítették. (forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)

A képen látható butella múzeumunk tulajdona. Egyik oldalán felirat és évszám: „Éljen az igazság 1833 szomorú fűz földig ér az ága.” Másik oldalán szintén évszám és hosszabb szöveg: „Eljen a haza 1833 Kis Mihály é ezen... készüt bútela aki iszik belőle váljon egéségére készítete magának és még sok jo barátjának hogy szolgálhason belőle legyen jó egéségbe készűt Makon augusztus ho 14 K 1833 M.” (forrás: Csongrád megye népművészete)

Falitéka
A falitéka a téka egy fajtája, amely kis méretű, általában keskeny, esetenként rácsos ajtós tárolóbútor, faliszekrény. Mint a neve is mutatja, a falitékát a falra szerelték – felfüggesztették vagy a falba mélyesztették. Helye általában a szoba főfalán, a bejárattal szemben volt, vagy a szentsarokban helyezkedett el. Imádságos könyvet, italos és orvosságos edényt vagy tányérokat is tárolhattak benne. Legarchaikusabb díszítése a faragott, ékrovásos rozetta, leggyakoribbak pedig a festett falitékák. (forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)

Képünkön egy festett falitéka látható, amely a 19. század közepéről származik. Alapja élénkvörös, s a ráfestett sötétvörös, erőteljes körvonalakkal rajzolt rózsák miatt jellegzetes – ilyen motívumokkal díszített az 1849-ben férjhez ment Szabó Julianna és az 1857-ben megesküdött Kotsis Julianna menyasszonyi ládája is. (forrás: Csongrád megye népművészete)

Menyasszonyi láda
A láda mint bútor eredetileg a ruhák tárolására szolgált, gyakorlatilag a mai szekrény funkciójával bírt. Kiváltképp kelengyebútorként használták, ami azt jelenti, hogy a házasulandó lány hozományát, ruháit tárolták benne. Ennélfogva a menyasszonyi ládák díszesek – faragottak, intarziásak vagy festettek. Belsejükben általában feltűnően elhelyezett név és évszám szerepel. Festésük miatt nevezhették őket tulipános/tulipántos ládának is. (forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)

Múzeumunk tulajdonában áll a már előzőekben emlegetett, s a képen is látható menyasszonyi láda, amely a fedelének belső oldalán szereplő felirat szerint Szabó Julianna tulajdona, s 1849 november 16-án készült. (forrás: Csongrád megye népművészete)

Menyasszonyi emlék
A képen szereplő „menyasszonyi emlék” mélyített keretbe foglalva, üveglap alá helyezve állít emléket egy 20. század eleji esküvőnek, a házasság kezdetének. Az Apátfalván készült emlék lakodalmi művirág díszeket tartalmaz: koszorút, csokrot, szűzvirágot. (forrás: Csongrád megye népművészete)


Erzsébet királyné, 1869

       A múzeum egyik legszebb kincse Székely Bertalan Erzsébet királynét ábrázoló festménye, amelyen az alkotó, koronázási díszben örökítette meg I. Ferenc József feleségét. Az egész alakos festményt Csanád vármegye – amelynek Makó központja volt – Návay Tamás főispán javaslatára rendelte meg 1868-ban. Ezzel együtt, egy Deák Ferenc portrét is kértek. Napjainkban mindkettő a múzeum kiállításán látható.

 

 


 

Az 1900-as évek elején készült bronz szobor sokáig raktárban porosodott. 1991 októberében Habsburg Ottó avatta fel a József Attila Múzeum kertjében.

A szobor eredetileg Arad főterén állott. A monarchia összeomlása és a történelmi Magyarország szétdarabolása után került Csanád vármegye székhelyére. Az alkotás magas színvonaláról Jámborné Balog Tünde így vélekedett: „Zala képes volt a lehetetlenre is: össze tudta egyeztetni a reprezentatív, királynői megjelenést Erzsébet félénk, őzikeszerű bájával, a koronázási viselet pompáját Erzsébet tartózkodó szerénységével, a magyarok királynéjának szinte mesebeli fogalmát egy alapjában véve magányra született nő intellektuális, tépelődő alkatával.” (Makói História 2000/1. 17. p.)