Uncategorised

Képeslapok az 1. világháborúból

Forgó Géza

Képes levelezőlapok az I. világháborúból

 

 

Az I. világháború alatt a bevonult katonák családtagjaikkal, szeretteikkel és ismerőseikkel a tábori posta segítségével tartották a kapcsolatot. A tábori postát (Feldpost) a mozgósításkor állították föl és katonai felügyelet alatt állt. Feladata a sereg és az állami postaszolgálat közötti összeköttetés biztosítása volt. Az 1859-es olaszországi hadjárat idején próbálták ki először, és Bosznia–Hercegovina okkupációjánál hozták hivatalosan létre.

A tábori posta levelezőlapokat, nyitva feladott leveleket, pénzküldeményeket, újságokat és könnyen ellenőrizhető csomagokat továbbított portómentesen. A csomag maximum 5 kg lehetett és nyáron nem tartalmazhatott romlandó élelmiszert. Meghatározták, hogy mikor és milyen típusú üzenetek küldhetők, hetente két alkalommal. Kötelező volt feltüntetni a címzett nevét, rendfokozatát, csapattestét, tábori postaszámát és a feladó nevét, címét. Tilos volt ezrednél magasabb katonai egységet megnevezni, hadműveleti megjegyzéseket, tartózkodási helyet közölni, titkosírást alkalmazni. Külön szabályozták a hadifogságba kerültekkel való levelezést, amelyben a semleges országok és a Nemzetközi Vöröskereszt segített. Oroszországba például csak a levelezőlapot ajánlották, Olaszországba lehetett pénzutalványt is küldeni. A küldeményeket cenzúrázták. A hadifoglyok levelezését a feladó és a fogadó országban is cenzúrázták.

A világháborúban embertömegek millió vettek részt. A kezdeti lelkesedés után szembesültek a háború borzalmaival. Éhség, hideg, betegségek és sebesülések tették a frontszolgálatot nehézzé. Naponta szembesültek a halállal és a sebesülések szörnyűségével, amelyek mindennél rombolóbban hatottak a lelkekre. A hadi eseményekkel foglalkozó szakirodalomban a katonaság arcnélküli tömegként jelenik meg, pedig az emberek önálló egyéniségként vonultak be. Az általuk hazaküldött levelekben, levelezőlapokon, képeslapokon személyes sorsok tárulnak fel. A háború a férfiakat keményebbé tette, ugyanakkor a halál napi közelsége miatt hazaküldött üzeneteikben egyre jobban megnyíltak. A tábori levelezőlapok és a képeslapok azonban korlátozták az érzelmeket és a gondolatokat. Könnyebb volt levélben megnyilatkozni. Ha levél érkezett a frontról, arról értesült a szűkebb közösség is. Fontos volt, mert hírt adhatott más hozzátatozójáról is. A városi sajtó is meg-megjelentetett néha frontról érkezett lapot, amelyben a magyar katona hősiessége és bátorsága jelent meg. Sőt, hosszú beszámolókat is olvashattak pl. Espersit Jánostól és Kiss Pál népfelkelőktől, amíg egy golyó ki nem oltotta az utóbbi életét.

A katonák leggyakrabban a tábori levelezőlapot használták. Olcsó, színnyomtatott, fényképet nem tartalmazó, maximum 10,5×15 cm-es téglalap alakú puhakarton papírlapra írhattak. A tábori levelezőlap állami kiadású, magyar nyelvű változata általában rózsaszínű, a német nyelvű fehér vagy csontszínű volt. Propagandacélokat szolgáltak a színes, hősiességet, helytállást dicsőítő lapok. A katonák néha hozzájutottak helyi kiadású, városképeket ábrázoló vagy éppen külföldi kiadású képeslapokhoz is. Gyakran előfordult, hogy helyi vagy az adott hadsereg tábori fényképésze által készített fénykép szolgált képeslapként.

A tábori postaszolgálat a háború alatt kb. 1,5 milliárd lapot és levelet továbbított, valamint 227 millió postautalványt, és kb. 520 ezer pénzes levelet, 36 millió ajánlott levelet és közel 17 millió csomagot.

Az I. világháború átalakította a hátország életét is. A nők, anyák és feleségek, menyasszonyok egyedül maradtak. A katona aggódott családjáért, az onnan érkezett levél vagy levelezőlap az otthon melegét közvetítette. Az otthonlévő pedig a bevonultért aggódott. A nőknek férfiként kellett helytállni a termelőmunkában, bár volt rendelet arra, hogy gazdacsaládból egyszerre kettőnél több férfit nem hívhatnak be. Ezt azonban nem mindig tartották be. A modern háborúban az emberanyag vészesen fogyott. 1916-ban a behívási korhatárt 55 évre emelték, a magyar férfi átlagéletkor ugyanakkor 39 év volt. Családtagok és rokonok, apák és fiúk tömegesen tűntek el nyomtalanul a háború poklában. Anyák, feleségek keresték őket, gyakran eredménytelenül, hiszen a tömegsírokba temetett, szétrobbant testeket senki sem tudta azonosítani. Az apák halála miatt családok hullottak szét, szinte mindenki gyászolt valakit. A makói múzeum gyűjteményében található fényképekről ránk tekintő katonákról a legtöbb esetben csak ennyi emlék maradt meg.

 

Napjainkban már élő visszaemlékezők nincsenek, de a leszármazottaktól még mindig gyűjthetők háborús emlékek: képes levelezőlapok, tábori lapok, fényképek, hadifogolyemlékek stb. Ezeket a tárgyakat, dokumentumokat a múzeum nemzeti emlékanyagként kezeli. A makói múzeum őrzi Diósszilágyi Sámuel orvos, Eperjessy Kálmán történész, Espersit János ügyvéd és sok-sok kevésbé ismert, de a háborúban helytálló személy levelezését (levél, tábori levelezőlap, képeslap), amelyek  többsége 2014-ben és azóta kerültek a gyűjteménybe. Ezekből a múzeum honlapján 125 db korabeli képeslap tekinthető meg.

{pgslideshow id=108|width=640|height=480|delay=3000|image=L} {phocagallery view=category|categoryid=108|limitstart=0|limitcount=0}