Gyűjtemények

Irodalomtörténeti Gyűjtemény

A múzeum legkisebb gyűjteménye csak 2 ezer tételes, de a magyar irodalomtörténet számára rendkívül értékes József Attila kéziratokat tartalmaz. A költőre vonatkozó gyűjteményben több autográf kéziratot és dedikációt őriz a múzeum. Makói barátoknak, ismerősöknek dedikált Szépség koldusa kötetek (az első verseskötete József Attilának) mellett a Legutolsó harcos című füzet (71 költemény) és a kiszombori füzet (44 költemény) is a makói múzeum gyűjteményében található. Az első lapokat még dr. Péter László gyűjtötte, majd 1978-tól – az Espesit-ház megvásárlása és irodalomtörténeti kiállítóhellyé nyilvánítása – dr. Tóth Ferenc kutatásai révén újabb lendületet vehetett a József Attila relikviák feltárása. Verskéziratokat, dedikációkat tartalmazó köteteket vásárolt a múzeumnak például József Etelkától és Gebe Mártától.

Nagyságrendileg a legnagyobb dr. Diósszilágyi Sámuel makói orvos levelezése. Ezek között eredeti Móra Ferenc kéziratok, Tamási Áron és Rudnay Gyula levelek is vannak. Borbándi Gyula levelezése kalandos úton került a makói múzeumba Münchenből, az 1980-as években. A levelek az 1960-as és 1970-es évekről nyújtanak érdekes információkat.