Uncategorised
Skanzen – a Múzeum szabadtéri néprajzi kiállítása
A Múzeum udvarán helyet foglaló épületegyüttest (bár nem önálló szabadtéri néprajzi múzeum) nemes egyszerűséggel „skanzen”-nek nevezzük, hiszen a tágas tér, a paraszti gazdaság épületei, valamint a kiállított gazdag néprajzi anyag alapján önálló, kerek egységként is megállja a helyét.
A Múzeum főépületéből kilépve már megpillanthatjuk az egykor pompázó, s még ma is csodás parkot, amelynek zöldellő ágai mögött már felsejlik egy-egy épület sziluettje. Érdemes tehát a kert felé elindulni, itt kezdődik ugyanis a paraszti (parasztpolgári) gazdálkodást és életmódot prezentáló szabadtéri néprajzi kiállítás.
Az udvar első részén kapott helyet a putri, a városszéli szegények lakhelye. Mellette két gabonáskas, azok mellett pedig egy kisebb hombár foglalnak helyet. A kis hombár mellett tornyosul nagyobb testvére, mely már átvezet bennünket a skanzen másik részébe.
A hátsó udvaron először két műhelybe nyerhetünk betekintést. A kovács- és a bognárműhely nem véletlenül kerültek közvetlenül egymás mellé, hiszen a két mesterség (és céheik) a történelem során is összefonódtak. A műhelyekbe belépve megszemlélhetjük a kovácsok, valamint a bognárok legfontosabb munkaeszközeit; láthatjuk, milyen szerszámokkal dolgoztak, milyen eszközöket készítettek. A műhelyekre merőlegesen helyezkedik el a „Hagymásház” néven emlegetett épület, amelyben múzeumunknak a hagymatermesztést bemutató állandó kiállítása kapott helyet. Az Erdei Ferenc szociológus szülőházának mintájára épített épületben egy polgári stílusban berendezett tisztaszobát láthatunk; két másik szobában pedig a makói hagymatermesztés munkaeszközeit, s a makói hagymatermesztést meghatározó makói parasztpolgári családokat mutatjuk be.
A „Hagymásház” vagy Erdei-ház végében került berendezésre a Papós Antal és Szilágyi Sándor asztalosmesterek hagyatéki anyagából megalkotott asztalosműhely, ahol betekintést nyerhetünk a 20. századi asztalosmesterség kulisszái mögé.
Ha szeretnének közelebbről is megismerkedni ezzel a csodálatos szabadtéri kiállítással, mely segítségével mélyebb ismeretek szerezhetők a 19-20. századi makói paraszti, parasztpolgári életmódról, akkor látogassanak el múzeumunkba! Várja Önöket a skanzen!